2014.04.12. Hegyi Országos Bajnokság – Pécs

Ahogy András már előzetesen beharangozta, az adminisztrációs akadályokat leküzdve (sportorvos, licenszkérelem, stb.) tegnap Ligeti Andrissal sikerült rajthoz állunk életünk első licenszes versenyén és egyben OB-ján.
Szokatlanul későn (15h) volt a rajt, így bőven maradt időnk leérni, szállást átvenni, ebédelni, stb. Elintéztük a nevezést, majd némi pihenést követően elindultunk melegíteni, amire pont befutott Köre is, így hárman abszolváltuk a dolgot. Bejártuk a pálya első felét, majd visszagurultunk a rajthoz, ahol egyben indult a ffi felnőtt, u23 licenszes, illetve páran köztük néhány külföldi akik a TourdePécs elit kategóriájában voltak érintettek (őket az OB-n természetesen nem értékelték).
A pálya elég érdekes volt, az első 6km teljesen sík, majd egy nyúlós domb után némi lefelé, megint kis sík után rögtön a pálya legmeredekebb emelkedője jött. Előzetesen nagyjából idáig terveztem szereplésünket az élbollyal, ezt leküzdve megint sík-hullámos szakaszok váltottak kisebb-nagyobb szerpentineket.
Rajt után rögtön lószra számítottam, ám ez elmaradt, a sík részt és az első dombot is teljes nyugalomban tettük meg. Andris itt próbált szélvédelmet nyújtani, illetve mondtam hogy a lefelét és a bekanyarodást próbáljuk előrébb megoldani, ne ússzunk meg emiatt. Bekanyarodás után született meg az első lósz Nagy II. révén, amire senki nem reagált, mint Andrisnak jeleztem “ő mehet”. Nemsokára indult még valaki, ám a sort vezető profi montisok (Parti, Juhász+egy fiatal) nem mentek erre se. Itt már nem messze volt a meredek, ahol vártam hogy majd üldözés címén szétszakad a sor, de nem. Kemény volt a felmenetel, de szép egyenletes tempóban, csak annyit mentek az elején, hogy előbb NagyII-t majd a másik srácot is befogtuk még a vége előtt.
A tetőre érve a hullámos részen Lengyi próbálkozott, majd István-aknát elhagyva valamelyik Waberer’s-es szakította szét a sort. Itt rendesen megnyúltunk, többen is leszakadtak (sajnos Andris is félreváltás miatt nem tudott időben indulni) és keményen kellett menni az ottmaradáshoz. Lapis felé bekanyarodva Lengyi nyomott még egy-két lószt, Ivanicsot de még inkább U23-as emberüket akarta segíteni a leszakadt, de közeledő sor távoltartásával, ahol ott ragadt több fiatal is. Páran végül felértek ránk köztük Andris is, ám sokáig nem tartott az öröm mert azonnal jött egy meredek rész, ahol Parti támadott, újabb kellemes perceket szerezve. Meglepő módon ezt is gond nélkül átvészeltem, sokat segített hogy eddigiekhez képest nagyobb rápihenéssel érkeztem a versenyre – így az amúgy máskor élethalál befutónál előforduló 190 feletti pulzussal most “könnyedén” tudtam menni durva savasodás nélkül. Még egy-két km hullámos rész volt, majd Lapis előtt kezdődött recegős kavicsos úton az utolsó 1km-es emelkedő a befutóig.
Őszintén szólva az 1km-es tábla után se kép se hang, semmire nem emlékszem hogy elöl ki lószolt kire, nyilván azonnal darabokra szakadt a sor a hosszú hajrá miatt. Emlékszem még hogy lekerültem rögtön pár embert, utána kicsivel Kutácsot, majd egyszer csak Csomort, előtte volt Ivanics akkor lendületből őt is belószoltam. Itt már rákanyarodtunk a célra és kinn volt a 200m, vártam hogy legalább majd Ivanics megjelenik mögöttem de inkább távolodott, vagy már feladta mert lemaradt a hajráról vagy már nem bírta passz.
Így sikerült licenszesként, tehát OB 5. helyen, a teljes mezőnyünkből (TdP szerint tehát mindenki egyben értékelve) 7. helyen beérni. Bár a tempó főleg az elején mint Andrissal megjegyeztük erősen “Béke-Barátság Kupa” nevére emlékeztetett, ettől függetlenül nagyon örülök, hogy sikerült az elejével végigmenni és több erős versenyzőt is megelőzni.
A verseny egyébként színvonalas szervezés volt, kiváló volt az útvonal zárás végig, a befutó után meleg vacsora, sör, üdítő stb. várt. Kihasználva hogy nem volt még lehetőségünk komolyabbat bringázni Pécsen, este lenn aludtunk Andrissal, és ma délelőtt nyomtunk még egy rövid 3 órás de 1200 szintes kört a környéken, levezetve a tegnapi versenyt.
Eredmények:
OB (az időknek nem sok köze a tényleges befutó különbségekhez, senkivel nem jöttem sprinten és Parti is többre volt előttem):
Vezeték és keresztnév UCI Kód Egyesület,sportszervezet Helyezés Idő
         
Fejes Gábor HUN19890525 Dr. Bátorfi-Agria KTK 1 00:42:37
Juhász Zsolt HUN19900724 Waberer’s Areus Cube MTB Team 2 00:42:37
Vörös Ferenc HUN19730703 Mecsek Maraton Team 3 00:42:39
Parti András HUN19820918 Waberer’s Areus Cube MTB Team 4 00:42:39
Monostori Ákos HUN19830310 Szerpentin 5 00:42:43
Ivanics Gergely HUN19780408 Hungarofondo 6 00:42:43
Csomor Zoltán HUN19810421 Team Veloki Pécs 7 00:42:43
Kutács Zsolt HUN19860521 GEORGE KSE 8 00:42:55
Lengyel Gábor HUN19791005 Hungarofondo 9 00:43:44
Kiss Attila HUN19710731 DKSI-Freeriderz 10 00:44:20
Ligeti András HUN19781107 Szerpentin 11 00:44:45
Nagy Zoltán HUN19700901 DKSI-Freeriderz 12 00:44:48
TdP:
Rajtszám Név Egyesület Helyezés Pont Idő Átlag
             
16 Fejes Gábor Dr. Bátorfi-Agria KTK 1 1 00:42:37 32,8km/h
10 Juhász Zsolt Waberer’s Areus Cube MTB Team 2 1 00:42:37  
27 Dario Marton BK SOMBOR 3 1 00:42:37  
6 Vörös Ferenc Mecsek Maraton Team 4 1 00:42:39  
19 Parti András Waberer’s Areus Cube MTB Team 5 1 00:42:39  
4 Mogyorósi Máté Hungarofondo 6 1 00:42:40  
2 Monostori Ákos Szerpentin 7 1 00:42:43  
5 Ivanics Gergely Hungarofondo 8 1 00:42:43  
1 Csomor Zoltán Team Veloki Pécs 9 1 00:42:43  
15 Kutács Zsolt GEORGE KSE 10 1 00:42:55  
20 Ágoston Imre DKSI-Freeriderz 11 1 00:43:04  
21 Magas Dávid DKSI-Freeriderz 12 1 00:43:13  
3 Lengyel Gábor Hungarofondo 13 1 00:43:44  
12 Kiss Attila DKSI-Freeriderz 14 1 00:44:20  
22 Szemelrock Péter Pécsi Junior KE  15 1 00:44:43  
18 Ligeti András Szerpentin 16 1 00:44:45  
14 Nagy Zoltán DKSI-Freeriderz 17 1 00:44:48  
23 Stefán Máté Szegedi KSC 18 1 00:45:16  
26 Popovic Vladimir TEAM AS APATIN 19 1 00:54:26  
Comments are closed.