A verseny előtt még volt annyi idő, hogy megnézhessük a szőlődombot. Kényelmes tempóban felmentünk majdnem a tetejéig. Hasznos volt, mert ez volt az első alkalom, hogy itt járok.
Remek helyről rajtoltunk. Versenyen ilyen jó helyről talán még sosem rajtoltam. Szerencsére nem volt 50-es tempó az elején, ezért próbáltam lépést tartani az elejével, bár a kanyarokban pozíciót veszítettem. A meredek utca kemény volt. Nagyon nem szeretek bemelegítés nélkül rögtön maximumon menni, de itt nem volt más választás. Az élboly el is távolodott valamennyire. A lankásabb részen kezdtem magamhoz térni és üldözni az elejét. Sikerült felmenni pár emberre. A lejtmenet szerencsére nem volt veszélyes. Két élesebb kanyar volt benne, persze itt megint visszább csúsztam. PCsabival és Andrissal is találkoztam közben. A dimbes-dombos szakaszon komoly szenvedések árán már gyakorlatilag sikerült elérni az élboly végét, de pont ekkor jött egy hosszabb emelkedő a határig. Itt pár emberrel együtt meghaltam. 100-200 métert elment az eleje. Pár perccel később felért ránk Andrisék csoportja. Előreállt, mutatta, hogy lánctalpazzunk. Eleinte csak öten-hatan forogtunk, aztán beálltak a többiek is. Sopron után felértünk. Ákostól tudtam meg, hogy ez az élsor. Addig azt hittem, hogy a 2. csoportot üldözzük, mert annyira szétszakadozott a szőlődomb után.
Itt egész jól éreztem magamat. Viszonylag egyenletes, valamivel 40 fölötti tempó volt. Próbáltam a csoport közepén vagy első felében menni a szélárnyékos oldalon. Az egyik CR-essel is beszélgettem. Fertődnél észak felé fordultunk és innen a szélmalomig végig érős oldalszél fújt. Elkezdődtek a kisebb lószolások. Én ekkor olyan jól voltam, hogy gondoltam az egyikbe én is beszállhatnék, de hirtelen elhessegettem ezt a gondolatot, mert még sok volt hátra. Ezután 5 percenként leszélezett az eleje. Az első kísérletek rövidek voltak és nem okoztak gondot, aztán volt két szélezés, ami már nem esett jól. Egyszer lenéztem az órára és láttam, hogy 56-tal megyünk síkon… Kicsit veszélyes is volt, mert jobbról fújt a szél, ezért a sor az amúgy nagyon széles útnak a bal szélére tapadt, de onnan folyamatosan jöttek az autók szemből! (Ők nagyot nézhettek, hogy mi mit csinálunk:D)
A rajtnál erősen betéptem a cipőmet és ez itt visszaütött, mert éreztem, hogy begörcsöl a talpam. Visszább csorogtam, hogy nyugodtan meglazítsam és nehogy nekimenjek egy autónak. 10 méterre voltam a mezőnytől, amikor megint indult egy löket. Sajnos ez egy hosszú szélezés volt. 6-7 percet mentem nyélen 10-20 méterre a sor végétől és egyszerűen nem tudtam közelebb kerülni. Aztán fordult az út jobbra. Az oldalszélből szembeszél lett, na itt már eltávolodott tőlem az eleje. Ezen a ponton leszakadt a főmezőnyből még egy kisebb sor is. Még kb. 1-2 km-t kellett volna kibírni, mert utána éles bal kanyarral gyakorlatilag hátszél lett. Felértem két osztrákra, akik szintén itt szakadtak le. Velük jöttem végig. Iszonyatos szenvedés volt, mert innen jöttek a kisebb dombok és ami ettől sokkal rosszabb volt: a célig tartó oldal-szembeszél.
Az elején nem erőlködtem, mert biztos voltam benne, hogy nemsokára felér ránk a 2. sor. De nem jöttek, ezért én is odatettem magamat. Az osztrákok is szépen dolgoztak, pedig láttam rajtuk, hogy nagyon el vannak készülve. Én is fáradt voltam és hitehagyott is, mert nem gondoltam, hogy 45 km-t kibírunk 3-an szembeszélben. Ráadásul hang alapján észrevettem, hogy a hátsó fék enyhén beér a felnihez, különösen ha kiállok a nyeregből. Kijjebb akasztottam, de nem lett jobb, mert csak az ellenkező irányba nyílt. (Leutazás után már észrevettem, be is állítottam a finomszabályozóval, de a verseny közben megint elállítódott.) Ritkán szoktam így szenvedni, de néztem az órát és számoltam a km-eket:)) 20 km-rel a vége előtt utolértünk egy arra tekerő bringást, aki kétszer beállt egy-egy erőset vezetni, aztán velünk utazott a sor végén. Oggau után az egyik srác, aki jól bírta az emelkedőket többször megpróbált ellépni, utoljára Rusztnál, de nem sikerült neki. Itt még felértünk egy versenyzőre, aki egy centit sem vezetett, de Mörbischben a két kanyar előtt lószolt egy nagyot és megnyerte a sprintünket. Én utolsóként kanyarodtam, de az egyenesben, a cél előtt sikerült jól felgyorsulni és megelőzni a két osztrákot.
Ennyi szenvedéssel simán ott maradhattam volna a főmezőnyben, de sajnos a döntő pillanatban nem volt elég kraft. Ennek ellenére boldog vagyok, mert még így is jól sikerült a versenyem.
Ákosnak és Andrisnak pedig külön gratulálok! Nagyon jól mentek! És a többieknek is, mert minden szerpentines a lista elején van.
Comments are closed.