A verseny előtt még volt annyi idő, hogy megnézhessük a szőlődombot. Kényelmes tempóban felmentünk majdnem a tetejéig. Hasznos volt, mert ez volt az első alkalom, hogy itt járok.

Remek helyről rajtoltunk. Versenyen ilyen jó helyről talán még sosem rajtoltam. Szerencsére nem volt 50-es tempó az elején, ezért próbáltam lépést tartani az elejével, bár a kanyarokban pozíciót veszítettem. A meredek utca kemény volt. Nagyon nem szeretek bemelegítés nélkül rögtön maximumon menni, de itt nem volt más választás. Az élboly el is távolodott valamennyire. A lankásabb részen kezdtem magamhoz térni és üldözni az elejét. Sikerült felmenni pár emberre. A lejtmenet szerencsére nem volt veszélyes. Két élesebb kanyar volt benne, persze itt megint visszább csúsztam. PCsabival és Andrissal is találkoztam közben. A dimbes-dombos szakaszon komoly szenvedések árán már gyakorlatilag sikerült elérni az élboly végét, de pont ekkor jött egy hosszabb emelkedő a határig. Itt pár emberrel együtt meghaltam. 100-200 métert elment az eleje. Pár perccel később felért ránk Andrisék csoportja. Előreállt, mutatta, hogy lánctalpazzunk. Eleinte csak öten-hatan forogtunk, aztán beálltak a többiek is. Sopron után felértünk. Ákostól tudtam meg, hogy ez az élsor. Addig azt hittem, hogy a 2. csoportot üldözzük, mert annyira szétszakadozott a szőlődomb után.

Itt egész jól éreztem magamat. Viszonylag egyenletes, valamivel 40 fölötti tempó volt. Próbáltam a csoport közepén vagy első felében menni a szélárnyékos oldalon. Az egyik CR-essel is beszélgettem. Fertődnél észak felé fordultunk és innen a szélmalomig végig érős oldalszél fújt. Elkezdődtek a kisebb lószolások. Én ekkor olyan jól voltam, hogy gondoltam az egyikbe én is beszállhatnék, de hirtelen elhessegettem ezt a gondolatot, mert még sok volt hátra. Ezután 5 percenként leszélezett az eleje. Az első kísérletek rövidek voltak és nem okoztak gondot, aztán volt két szélezés, ami már nem esett jól. Egyszer lenéztem az órára és láttam, hogy 56-tal megyünk síkon… Kicsit veszélyes is volt, mert jobbról fújt a szél, ezért a sor az amúgy nagyon széles útnak a bal szélére tapadt, de onnan folyamatosan jöttek az autók szemből! (Ők nagyot nézhettek, hogy mi mit csinálunk:D)

A rajtnál erősen betéptem a cipőmet és ez itt visszaütött, mert éreztem, hogy begörcsöl a talpam. Visszább csorogtam, hogy nyugodtan meglazítsam és nehogy nekimenjek egy autónak. 10 méterre voltam a mezőnytől, amikor megint indult egy löket. Sajnos ez egy hosszú szélezés volt. 6-7 percet mentem nyélen 10-20 méterre a sor végétől és egyszerűen nem tudtam közelebb kerülni. Aztán fordult az út jobbra. Az oldalszélből szembeszél lett, na itt már eltávolodott tőlem az eleje. Ezen a ponton leszakadt a főmezőnyből még egy kisebb sor is. Még kb. 1-2 km-t kellett volna kibírni, mert utána éles bal kanyarral gyakorlatilag hátszél lett. Felértem két osztrákra, akik szintén itt szakadtak le. Velük jöttem végig. Iszonyatos szenvedés volt, mert innen jöttek a kisebb dombok és ami ettől sokkal rosszabb volt: a célig tartó oldal-szembeszél.

Az elején nem erőlködtem, mert biztos voltam benne, hogy nemsokára felér ránk a 2. sor. De nem jöttek, ezért én is odatettem magamat. Az osztrákok is szépen dolgoztak, pedig láttam rajtuk, hogy nagyon el vannak készülve. Én is fáradt voltam és hitehagyott is, mert nem gondoltam, hogy 45 km-t kibírunk 3-an szembeszélben. Ráadásul hang alapján észrevettem, hogy a hátsó fék enyhén beér a felnihez, különösen ha kiállok a nyeregből. Kijjebb akasztottam, de nem lett jobb, mert csak az ellenkező irányba nyílt. (Leutazás után már észrevettem, be is állítottam a finomszabályozóval, de a verseny közben megint elállítódott.) Ritkán szoktam így szenvedni, de néztem az órát és számoltam a km-eket:)) 20 km-rel a vége előtt utolértünk egy arra tekerő bringást, aki kétszer beállt egy-egy erőset vezetni, aztán velünk utazott a sor végén. Oggau után az egyik srác, aki jól bírta az emelkedőket többször megpróbált ellépni, utoljára Rusztnál, de nem sikerült neki. Itt még felértünk egy versenyzőre, aki egy centit sem vezetett, de Mörbischben a két kanyar előtt lószolt egy nagyot és megnyerte a sprintünket. Én utolsóként kanyarodtam, de az egyenesben, a cél előtt sikerült jól felgyorsulni és megelőzni a két osztrákot.

Ennyi szenvedéssel simán ott maradhattam volna a főmezőnyben, de sajnos a döntő pillanatban nem volt elég kraft. Ennek ellenére boldog vagyok, mert még így is jól sikerült a versenyem.

Ákosnak és Andrisnak pedig külön gratulálok! Nagyon jól mentek! És a többieknek is, mert minden szerpentines a lista elején van.

Ákos beszámolója

részemről így alakult a verseny vasárnap:

Rajt előtt mentünk többen egy kényelmes fél órás bemelegítést, én fontosnak érzem, hogy ne a Szőlőhegyen felfelé üljek aznap először biciklin. Ketrecbe pont időben álltunk be, mert nemsokára már kezdett sűrűsödni a mezőny, f10-kor már csak a hátsó részen kaptunk volna helyet.

Mivel én voltam a legpofátlanabb aki tényleg a szalaghoz állt az első sorban, így tőlem kért interjút az idén újításként szereplő magyar nyelvű speaker. Jó érzés volt elmondani, hogy 15-en képviseljük a csapatot a mezőnyben. Aztán elkezdték megtölteni az első ketrecet is a szokásos sárga mezesekkel, akik most tavalyinál jóval többen voltak. Meg betettek pár VIP embert is, pl. egy szőrös ám vékony valakit akiről bemondták, hogy korábbi osztrák kör győztes.

Rajt szokásos élet-halál, szerencsére magamhoz képest jól sikerült vennem a kanyarokat, jó helyen érkeztem a meredek utcába. Közepén utolértem PCsabit, próbáltam biztatni hogy jöjjön, mert érződött, hogy nagy menés lesz. A házak után sikerült utolérnem az elejét, egy 4 fős sor volt előttem, az oldalszél miatt jó volt rakni a kereket. Illetve jó messze elől még láttam két embert, de Páneurópai után a mezőn nem voltak sehol, pedig jó messzire belátni. Azt hittem valami turisták akiket lekerültünk vagy valahol mégis utolértük őket. De mint kiderült ők a nyertes rajt-cél elmenés voltak.

A lefelébe sikerült második helyen fordulni, egy fiatal srác előre állt, szerintem “megrendelésre”, majdnem ő húzta végig a második domb aljáig. Felfelé 5-en mentünk váltott vezetéssel, meg páran mögöttünk lógtak. Azt éreztem hogy túl sokan nem lehetünk, de nem volt időm nézelődni. Egyszer beállt az osztrák kör győztes is vezetni, na az nem esett jól 185-re felment a pulzusom, szerencsére csak keveset ment.

Határ felé kikanyarodtunk, ott már felmértem, hogy tényleg nem vagyunk sokan. Jött mögöttünk még egy nagyobb csoport, ezért lószoltam egyet, hátha besegít valaki, hogy ne érjenek fel. De épp nem volt rá igény vagy erő, így megálltam, mert felesleg lett volna egyedül menni, de így is csak a határkapuk előtt értek fel. Innen Sopronig volt egy kis pihenő, 5-10 perc után álltak össze dolgozni az elején. Körforgalmaknál már megjelentek Németh Ádámék is, mint kiderült abban a csoportban voltak, akiket a határnál megpróbáltam távol tartani. Innen nyugis de tempós menés volt, nemsokára még egy kisebb boly felért. Ebben volt szerencsére Andris és Levi is, így olyan 50-60 főre nőhettünk. Magyar részen már nem is voltak igazán akciók, teljesen kulturált bringázás ment.

Ausztriába visszatérve volt némi szélezés, meg tempó. Itt már előrecsorogtam, bár látszott, hogy nagy csoportot nem fognak elengedni, mindig csak 2-3 fő volt szökésben, ők meg csak magukat fárasztották a viszonylag erős oldalszélben.

Voltunk elől többen is magyarok (CR-esek, Balogh Lajos, egy Peppés meg még mások is), próbáltam menni velük egy-két lószra, hátha alakul valami. Egyik után kifáradva elég bénán oldalszélben kezdtem hátracsorogni, na ezt nem kellett volna. Elől megindultak lószok vagy szélezés, és alig bírtam a végére beállni ahol már egyes sor volt. Többen is kiszakadtak előlem, vagy 100m-t kellett üldöznöm a bolyt, de ott se volt jobb az egyes sor végén a szembe sávban a vonalnál. Még egyszer ugyanez megtörtént, de szerencsére eleje is fáradt, ráadásul elértünk a szélmalmos körforgalomig, és ott a hátszél megkegyelmezett.

Azért nem volt hatástalan akció, vagy 20 főt leszakítottak az élbolyról, sajnos köztük valahol Levit is. Innentől a sok városi részen gyorsan de egyenletesen mentünk, a kevésbé szélvédett részen volt némi szélezés, de nagyon nem mozgatták a bolyt. A korábbi többszöri felzárkózás nagyon sokat kivett belőlem. Azt éreztem hogy már annyi a versenyemnek csak érjek be hátul. Próbáltam pihenni meg enni-inni, hogy azért már az élbolyban maradással ne legyen gondom. Andrissal is csak jó sokára tudtam felvenni újra a kontaktot, ő velem ellentétben végig kiválóan helyezkedett a mezőnyben.

A szembeszélbe visszakanyarodva az utolsó szakaszon eleinte nyugi volt, beszélgetős 32-35 körüli tempó. Azt hittem így el is megyünk majdnem Mörbischig és utána mezőnyhajrá. De előbb elszivárgott két fő, majd nem sokkal Oggau előtt elindult rá Popovics meg pár ember. Itt éreztem hogy lehet valami, így sor legvégéről előre mentem oldalt. Oggauban a domb közepén keveredtem fel, és pont meg is indult előttem valaki. Addigra már összeszedtem magam, éreztem hogy egy akció még belefér, így tettem rá a kereket. Egy jó nagyívű kanyar van ott, totál szembesávban sikerült is elszakadni a bolytól. Tető után utol is értük a Gruppo Popovicsot a közben hozzánk hátulról még csatlakozó 2-3 emberrel.

Innentől már nem minden részletre emlékszem pontosan, sikerült egy max közeli utolsó 10km-t menni. Közben azt se tudtam hol vagyunk pedig készültem a pályából, Rust előtt kérdeztem Popovicsot, hogy bír-e sprintelni még, mert azt hittem már Mörbisch jön a befutóval. Na mindegy, felérés után szóltam Gergőnek, hogy ez jó elmenés lehet, látva hogy már adtunk a mezőnynek egy távot, és elég sokan voltunk.

Osztrák szervezéssel összeálltunk lánctalpba, bár velem nem volt az egyikük túl elégedett, aminek hangot is adott, közben jöttem csak rá hogy talán túlzottan megránthattam váltásoknál. De azért működött a dolog, távolodtunk. Rust után nem torpantunk meg, de még innen is elszivárgott egyik váltásnál tempóból egy gyerek, hogy felérjen előttünk lévő kettősre. Illetve közvetlen Mörbisch előtt Popovics is megindult. Rá raktam a kereket, de már nem volt erőm, 190-es pulzusnál kiálltam, és a maradék 5 emberrel jöttem mögöttük.

Így előttünk négyen mentek Gergőék, már nem volt esélyünk felérni rájuk, mi kanyarodtunk öten 10mp-re. Sprint előtti kanyarokat szépen el tudtam fordulni, ki is álltam sprintre, de már nem voltam pihent meg előttem jó erősek voltak. Nem tudtam szélárnyékból kiborítani, úgy értünk be amilyen sorrendben kanyarodtunk.

Létszámból már tudtam, hogy megvan a Top10, de az csak a végén derült ki, hogy még volt előttünk két ember. Beérkezve Gergő is azt hitte, hogy az abszolútot nyerte. Mögöttünk fél percre jött a mezőny, tehát komoly üldözés nem volt. Tök jó, hogy Andris meg Ádám is ott volt fogni a bolyt nekünk, meg lehet másoknak is volt még embere. Befutó után eléggé kimerültem, az utolsó 10km-en mindent beleadva 95%-os átlagpulzuson mentem, amit sprinten még fel tudtam maxig húzni.

Nagyon boldog voltam, számomra ez a Top10 hihetetlen jó eredmény. Bár előzetesen gondolkoztam abban, hogy szökésekkel lehet próbálkozni, de ismerve hogy erős a mezőny, minimális esélyt adtam rá. Ráadásul síkon jött össze, ami nekem végképp nem az erősségem, edzésekkel se erre készülök.

Vzoli beszámolója